A LED fénycsövek a világítástechnológia gyors ütemű fejlődésének köszönhetően ma már megfelelő alternatívát kínálnak az akváriumok megvilágítására, főfényforrásként ugyanúgy, mint a hajnali és esti fény megoldásánál.

A LED fénycsövek 4-5 évvel ezelőtt még nem terjedtek el az akvarisztikában, mert akkor még túlságosan magas egyszeri költségekkel járt volna. A LED technológia robbanásszerű fejlődésének köszönhetően azonban ma már fontos alternatívát kínálnak a LED fénycsövek az akvarisztika területén is, legyen szó akár fő fényforrásról, akár kiegészítő világításról. A LED fénycsövek beszerzése ugyan még napjainkban is nagyobb egyszeri kiadást jelentenek, mint hagyományos társaiké, viszont mindezért kárpótol az az összeg, amit a LED-ek energiatakarékosságának köszönhetően spórolunk meg hónapról-hónapra, illetve évről-évre, a LED fénycsövek élettartama ugyanis kiemelkedően jó.
A LED fénycső mintegy 80%-al kevesebb energiát használ fel, mint a hagyományos fényforrások, ez pedig környezetvédelmi szempontokból sem elhanyagolható. Emellett a LED fénycsöveknél nem kell számolni a melegedéssel, ami egyébként problémákat okozhatna az akváriumunk ökoszisztémájában. További előny, hogy a LED fénycsövek fénye erősebb és fókuszáltabb.
A LED fénycsövekkel nincs kellemetlen meglepetés, nem égnek ki hirtelen, hanem élettartamuk végéhez közeledve fényerejük fokozatosan csökken. Így időben felkészülhetünk egy új fénycső beszerzésére, anélkül, hogy kockáztatnunk kellene akváriumunk egyébként igen könnyen megbomló biológiai egyensúlyát.
A világítást kiemelt fontosságú területként kezeli minden akvarisztikával foglalkozó szakember, vagy hobbyhalas. Az akváriumok kényes egyensúlyát sokszor nehéz fenntartani, a megfelelő fény felbecsülhetetlen szerepet játszik ebben. Fontos, hogy alkalmazkodjunk a növényeink és a halaink igényeihez, például a tengeri akvárium növényei sokkal nagyobb fényerőt igényelnek, mint édesvízi társaik. A világítás esztétikai szempontok miatt is fontos: például melyik akvarista szeretne állandóan algát kaparni az üveg faláról? Egy igényesen kialakított akvárium igazi gyöngyszeme otthonunknak, a LED fénycsövek a megfelelő világítás kialakításával ebben is segíthetnek.
Mi közelebb hozzuk Önhöz a LED világítást!
Ha még jobban szeretné megismerni a LED világítás technológiáját, annak előnyeit, olvasna még a "LED fénycsövek az akvarisztikában" című írásunkhoz hasonló cikkeket, emellett hasznos ledes tanácsokat is szívesen venne, akkor iratkozzon fel led hírlevelünkre.